A kommunikáció kapcsán ösztönösen a szavak és a gesztusok jutnak eszünkbe, talán mert félünk a kínos csendtől. Pedig a csend önmagában is hatékony eszköz. Két ember, akik heves vitába keverednek, és mindketten megpróbálják meggyőzni a másikat, gyakran frusztráltan válnak szét. Ilyen pillanatokban az egyik fél időszerű csendje hatékonyabbnak bizonyulhat.Goodman professzor, a Kaliforniai Egyetem tanára egyszer így fogalmazott: „A csend szabályozza a beszéd és a hallgatás ritmusát. Nélküle nem jöhet létre kommunikáció.” A csend a racionalitás kezdetét jelzi, és mindkét felet a nyugodt gondolkodás felé tereli. Ráadásul azok, akik nem tudják elfogadni a csendet, elkerülhetetlenül nehezen tudnak hallgatni – de hogyan lehet kommunikálni anélkül, hogy megértenénk a másikat? Ahogy egy filozófus félig tréfásan megjegyezte: „A természet pontosan azért adott nekünk egy szájat és két fület, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk.”Sőt, a csend körültekintő fenntartása néha nagyobb súllyal bír, mint a szenvedélyes beszéd; a szünet után elhangzó szavak könnyebben megkapják a figyelmet.
Ugyanakkor a csend időzítése nem rögzített; előfordulhat a beszélgetés elején, közepén, vagy akár a végén is.Az általános elv az, hogy „eltereljük a figyelmet” – mérjük fel, mennyire sürgősen szeretné a másik fél kifejezni a véleményét, hagyjuk, hogy kimondja, amit akar, és adjunk magunknak elegendő időt a hallgatásra és a gondolkodásra. Ez elősegíti a másik fél tiszteletét, miközben lehetővé teszi, hogy nyugodt, magabiztos magatartást tartsunk fenn. Természetesen a mértékletesség a kulcs: ha a csend olyan hosszúra nyúlik, hogy mindkét fél kényelmetlenül érzi magát, akkor azonnal vezessünk be egy témát, hogy megtörjük a patthelyzetet.