Az OCD megnyilvánulása összefügg az egyén személyiségével és élettapasztalataival. A legtöbb beteg azonosítani tudja a tünetek súlyosbodását megelőző hirtelen eseményt: például egy szerettük halálát, a szülők válását vagy családi konfliktusokat. Az ezekből fakadó pszichológiai feszültség és érzelmi ingadozások kiválthatják az OCD-t. A beteg személyiségjegyei is jelentős szerepet játszanak a rendellenesség kialakulásában.
Sok ember tapasztalja a rögeszmés-kényszeres zavar különböző mértékű megnyilvánulásait a mindennapi életben, ami felveti a kérdést: vajon maga az élet okozza-e az OCD-t? Vizsgáljuk meg ezt tovább. Az OCD megnyilvánulásai összefüggenek az egyén személyiségével és élettapasztalataival. A legtöbb beteg azonosítani tudja a tünetek súlyosbodását megelőző hirtelen eseményeket, például egy szerettük halálát, a szülők válását vagy családi konfliktusokat.Az ilyen okokból fakadó pszichológiai feszültség és érzelmi ingadozások kiválthatják az OCD-t. A beteg személyiségjegyei is jelentős szerepet játszanak a betegség kialakulásában. A kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb betegnek vannak bizonyos jellemzői: sok fiatal beteg túlzottan igényes, engedelmes természetű és aprólékos a feladataiban; a felnőtt betegek általában erős időérzékkel rendelkeznek, szigorúan betartják a szabályokat és előírásokat, hajlamosak a túlzott óvatosságra és határozatlanságra, túlzottan magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben, és nagyon érzékenyek mások véleményére.
Ezenkívül a tudósok szerint azok az egyének, akik gyermekkorukban szigorú szülői felügyelet alatt álltak, ami megakadályozta őket abban, hogy megfelelően kifejezzék személyes érzelmeiket, szintén nagyon hajlamosak az OCD kialakulására. Ezeknek a gyermekeknek nem volt elegendő szabadságuk, és szülői felügyelet alatt álltak, ami pszichológiai elnyomáshoz vezetett. Mivel nem volt senki, akivel megoszthatták volna érzéseiket, végül elkeseredettek és elbátortalanodtak.Felfojtott fájdalmuk levezetésére kényszeres viselkedésformákhoz folyamodnak, például szüntelenül takarítják a szobájukat.
Ha ez a szokás a serdülőkorban is megmarad, az megszilárdíthatja a rögeszmés-kényszeres tendenciákat.Ha egy gyermeknél ez a állapot kialakul, akkor kudarcok esetén senkitől sem kér segítséget, még a szüleitől sem. Ehelyett egyedül viseli a nyomást, és gyakran otthon folyamatosan elfoglalja magát – ruhákat mos vagy újra és újra letörölgeti a felületeket –, hogy eloszlassa belső zavarodottságát. A rögeszmés-kényszeres zavar önsegítő megközelítései tekintetében a következő négy lépés döntő fontosságú:
Először is, a gondolatok leállítása. Ez az önkontroll technika meglepetésszerű reakciókat alkalmaz a rögeszmés gondolatok, érzelmek és késztetések megszakítására. Például állítsunk be egy riasztót, hogy hárompercenként csengjen; amikor megszólal, kiáltsunk „Stop!”, hogy eloszlassuk a zavaró gondolatot. Ismételt gyakorlás után fokozatosan csökkentsük a hangerőt normál hangszintre, majd suttogásra, amíg csak egy belső „Stop!” szükséges a rögeszmés tünetek ellensúlyozásához.
Másodszor, a szisztematikus deszenzitizáció. Kezdje azzal, hogy elsajátítja a relaxációs technikákat, majd szisztematikusan sorolja fel a kényszeres viselkedéseket és a kiváltó helyzeteket a legkevésbé kihívást jelentőktől a legnehezebbekig. Fokozatosan alkalmazza a relaxációs deszenzitizációt minden kényszeres reakcióra ezekben a helyzetekben. A kézmosási kényszerek esetében fokozatosan csökkentse a mosás időtartamát, miközben növeli az érzékelt szennyeződésnek való kitettséget, és ezeket a lépéseket egymás után hajtsa végre.
Végül a katarzis módszer elismeri, hogy az életben elkerülhetetlenül felmerülnek negatív érzelmek. Megfelelő felszabadítás és szabályozás nélkül ezek súlyosan befolyásolhatják a mentális és fizikai jólétet. Ezért ha kellemetlen érzéseket vagy sérelmeket táplál, ne tartsa magában. Nagyon hasznos lehet, ha megosztja őket megbízható barátaival vagy családtagjaival.