A fogsorok kapcsokkal vagy koronákkal rögzülnek a szájban lévő természetes fogakhoz, így a fogsor megfelelően működik, anélkül, hogy elmozdulna. A teljes fogsorok rögzítése légköri negatív nyomáson és tapadási erőkön alapul. Pontosabban, a fogsor alapja szorosan illeszkedik az alveoláris gerincet borító nyálkahártyához, így vákuumot hozva létre közöttük.Az alaplemez és a nyálkahártya közötti nyál tovább növeli a tapadási erőt. A légköri nyomás és a tapadás együttes hatása adja a teljes fogsor rögzítési erejét. Ez az elv két vízzel nedvesített üveglap egymásra helyezéséhez hasonlít: a vákuum és a tapadási erő az üveg-víz-üveg között szorosan összetartja a lapokat, megakadályozva azok elválasztását.A fizikai elvek szerint ez a légköri vákuum és tapadási erő arányos a két üveglap felületével. Ezért a magas és széles alveoláris gerinc nagyobb felülettel rendelkezik, ami nagyobb légköri vákuumot és tapadási erőt eredményez, így a fogsor jobb rögzülést biztosít. Ezzel szemben az alacsony és lapos alveoláris gerinc kisebb felülettel rendelkezik, ami gyengébb légköri vákuumot és tapadási erőt eredményez, így a fogsor rosszabb rögzülést biztosít.Nem meglepő, hogy egyes fogorvosok vonakodnak ilyen betegeket kezelni. A valóság azonban nem teljesen ilyen. A klinikai gyakorlatban gyakran megfigyelhető, hogy a kedvező alveoláris gerinc állapotú betegek nem feltétlenül tapasztalnak optimális rögzítést teljes fogsorukkal, míg a rossz alveoláris gerinc állapotú betegek még mindig kielégítő rögzítést érhetnek el teljes fogsorukkal.Ráadásul egyes teljes fogsorral rendelkező betegeknél a rossz anyagminőség miatt a felső fogsor alapja középen kettészakad. A törésvonal mindkét oldalán több lyukat fúrnak, majd azt cérnával összekötik, és a fogsor továbbra is működőképes marad. Az ilyen betegek közül néhányan egyszerűen nem kötik össze, csak a fogsor egyik felét viselik, mégis képesek rágni az ételt.Ezek a jelenségek nem magyarázhatók légköri negatív nyomással vagy tapadási erőkkel.