A törések gyakran balesetek következtében alakulnak ki. Traumatikus esemény után hogyan kell diagnosztizálni a feltételezett törést? Az alábbiakban ismertetjük a törések diagnosztikai módszereit és a törés utáni rendszeres kontrollvizsgálatok fontosságát.
A törések diagnosztikai módszerei
A törés diagnosztizálása elsősorban a kórelőzmény, a tünetek, a fizikai jelek és a röntgenvizsgálatok részletes elemzésén és értékelésén alapul.
I. A trauma története
Bár az anamnézis felvétele számos szempontot felölel, három kulcsfontosságú területre kell különös figyelmet fordítani a gyors és egyértelmű diagnózis érdekében: ① A sérülés körülményei (idő, hely, érintett terület, testhelyzet, a hatóerő jellege, iránya és mértéke); ② Fájdalom (konkrét hely); ③ Funkcionális károsodás (mozgáskorlátozottság, érzékelési zavarok, vizelési zavarok stb.).
II. Tünetek és jelek
A diagnózishoz elegendő a következő három jel bármelyikének jelenléte: deformitás, abnormális mozgékonyság vagy krepitáció. Azonban lehetnek olyan törések is, amelyeknél ezek a jelek nem jelentkeznek, például zöldágtörések, impaktált törések vagy hajszálrepedések.Ha lágy szövetek helyezkednek el a törés végpontjai között, a crepitus vagy a csontcsikorgás érzése hiányozhat. A vizsgálat során mind az abnormális mozgást, mind a crepitus/csontcsikorgást fel kell jegyezni anélkül, hogy szándékosan manipulálnák a végtagot a tünetek kiváltása érdekében, hogy elkerüljék a fájdalom súlyosbodását, vagy hogy az éles törés végpontok károsítsák az ereket, idegeket vagy más lágy szöveteket, vagy hogy az impaktált törésdarabok elmozduljanak vagy elcsússzanak.
Fájdalom, érzékenység, duzzanat, vérömleny és funkcionális károsodás jelentkezhet friss törések, valamint ficamok vagy gyulladásos lágyrész-sérülések esetén. Bizonyos törések, például becsapódott vagy nem teljes törések, kizárólag ezekkel a klinikai tünetekkel járhatnak, ezért a végleges diagnózishoz röntgenvizsgálat szükséges.
III. A törések radiológiai vizsgálata
Minden feltételezett törés esetén rutinszerűen el kell végezni a radiológiai vizsgálatot. Ezzel kimutathatók a klinikailag nehezen észlelhető részleges törések, mély törések, ízületen belüli törések és kis avulziós törések.Még a klinikailag egyértelmű törések esetében is elengedhetetlen a radiológiai vizsgálat a törés típusának és a törés végének elmozdulásának meghatározásához, amely döntő fontosságú iránymutatást nyújt a kezeléshez.
A törések röntgenvizsgálatához általában elülső-hátsó és oldalsó felvételek szükségesek, amelyek a szomszédos ízületet is lefedik. Klinikai indokok esetén speciális felvételek is szükségesek lehetnek, például a metacarpalis és metatarsalis csontok elülső-hátsó és ferde felvételei, a calcaneus oldalsó és axiális felvételei, valamint a scaphoid csont elülső-hátsó és ferde felvételei. Ha a sérülés értékelése nehéznek bizonyul, szükség lehet a kontralaterális megfelelő struktúra összehasonlító röntgenfelvételeire.Érdemes megjegyezni, hogy egyes kisebb hajszálrepedések nem feltétlenül mutatnak egyértelmű törésvonalat a sürgősségi röntgenfelvételeken. Ha a klinikai tünetek kifejezettek, a sérülés után két héttel követő röntgenfelvételt kell készíteni. Ekkorra a törésvonal láthatóvá válhat a törés végének reszorpciója miatt, ahogyan az a hajócsont törései esetén is megfigyelhető.
A törés utáni rendszeres utánkövetés fontossága
Trauma után, ha törés gyanúja merül fel – függetlenül a kezdeti diagnosztikai bizonyosságtól – a rendszeres utánkövetés rendkívül fontos. Ennek oka:
(1) A törés korai tünetei (beleértve a szubjektív tüneteket és a röntgenfelvételeken látható jellemzőket) enyhék lehetnek. A törésvonalak általában a sérülés után néhány nappal válnak láthatóvá, amikor a törés végei reszorpálódnak.
(2) A gipsz vagy sínekkel történő rögzítés után a külső rögzítés viszonylag laza lehet, mivel a duzzanat néhány nap múlva csökken, ami a törés elmozdulását eredményezheti. Az időben elvégzett kontrollvizsgálat lehetővé teszi a gyors felismerést és beavatkozást.
(3) Mind a törések, mind azok kezelése magában hordozza a komplikációk kockázatát. A rendszeres kontrollvizsgálatok megkönnyítik a korai felismerést és kezelést.
(4) Minden diagnosztikai módszer több szakaszból áll – a gép működtetése, a képek rögzítése és értelmezése –, ezért a hibák teljes kiküszöbölése lehetetlen. Következésképpen bizonyos arányban előfordulnak hamis pozitív és hamis negatív eredmények. Egyetlen vizsgálatra támaszkodva a törés jelenlétének vagy hiányának megállapítása nem feltétlenül objektív vagy pontos.
Törés gyanúja esetén a következő sürgősségi intézkedéseket kell azonnal végrehajtani:
(1) Először értékelje a beteg általános állapotát, hogy meghatározza a helyi és szisztémás sérülések súlyosságát, lehetővé téve az időbeni, életmentő beavatkozást.
(3) Részlegesen levágott végtagok esetén alkalmazzon érszorítót a vérzés elállítására. A szállítás során óránként 5 percre engedje el az érszorítót.
(4) Egyszerű rögzítés: rögzítse a törött végtagot könnyen elérhető tárgyakkal, például fa rudakkal, oszlopokkal vagy deszkákkal.Ha nincs ilyen anyag, rögzítse a felső végtag törését a mellkasfalhoz, az alsó végtag törését pedig az érintetlen oldalhoz. A sínek általában mindkét ízületen túlnyúlnak.Gerinctörések esetén három személynek ugyanazon az oldalon kell állnia, és a beteget kézzel emelje fel, mielőtt laposan egy deszkára fekteti, hogy megakadályozza a gerinc csavarodását, amely paraplegiát okozhat. Nyaki gerinctörések esetén egy személynek óvatosan kell húznia a fejet mozgás közben, és laposan a hordágyra kell fektetnie. Ezt a húzási pozíciót a szállítás során végig fenn kell tartani, hogy megakadályozza a nyaki gerinc elfordulását fordulás közben.