A mai egyetemisták egy sodródó generációt alkotnak, akik nem élvezhetik az 1980-as és 1990-es évek diákjainak kedvező feltételeit, mint például a garantált foglalkoztatást és lakáselosztást. Olyan tudományágakat kell választaniuk, ahol a legjobban ki tudják aknázni potenciáljukat, hogy túllépjenek korlátaikon és egyedi életutat alakítsanak ki maguknak. Azonban a zavarba ejtő választék és a világos iránymutatás hiánya egzisztenciális zavarodottsághoz vezet. Ez különösen élesen jelentkezik, amikor az akadémiai törekvések zsákutcába jutnak, és a diákok tanulmányi alkalmazkodási zavarai egyre nyilvánvalóbbá válnak.
Ez az akadémiai alkalmazkodási zavar alapvetően a nem megfelelő tanulási stratégiákból fakad, és a következőképpen nyilvánul meg:
Széles körű, de fókuszálatlan, az egyik dolog elhanyagolása a másik javára:
Sok hallgató számára az egyetem kétségkívül a tudás óceánját jelenti. A beiratkozás előtt sokan úgy képzelik el, mint a tanulás paradicsomát, egy helyet, ahol „a tenger hatalmas, hogy a halak ugorhassanak, az ég magas, hogy a madarak repülhessenek”.Így, amikor belépnek ebbe a „paradicsomba”, vakmerően és céltalanul rohannak bele a különféle könyvek olvasásába, függetlenül azok relevanciájától, mert úgy vélik, hogy csak a széleskörűség erény. Vakon fedezik fel a szakmájukon kívüli szövegeket, anélkül, hogy figyelembe vennék a szakuk speciális követelményeit, és gyakran elhanyagolják az alapvető tanulmányokat.Ez a megközelítés műveltnek tűnhet, de valójában felületes és fókuszálatlan, széleskörű, de mélység nélkül. Az ilyen válogatás nélküli, céltalan olvasás gyakran ahhoz a következményhez vezet, hogy „a dinnyét elveszítik, miközben a szezámmagot szedegetik” – azaz az egyik dolgot elhanyagolják, hogy a másikat megszerezzék. Ez nem csak a saját tudományterületen való ismeretek megszilárdítását akadályozza, hanem a más tudományterületeken végzett tanulmányokból is csekély hasznot hoz.
A tankönyvek túlzott hangsúlyozása és a tanárok elhanyagolása:
A középiskolai oktatáshoz képest az egyetemi élet nagyobb változatosságot és bőséges szabadidőt kínál. A beosztott előadásokon kívül a hallgatók maguk szervezik a napirendjüket, ami jelentős önállóságot biztosít tanulmányaikban.Az egyetemi tanulás a tanárközpontú oktatásról az önálló tanulásra vált át. Ez az önálló megközelítés azonban gyakran különböző kihívásokkal szembesül. Különösen a saját szakterületen kívüli szövegek feldolgozásakor a hallgatók gyakran nem értik meg a tantárgy természetét, jellegzetességeit vagy a megfelelő tanulási módszert. Ehelyett mereven alkalmazzák a korábbi tanulási technikákat, ami csökkenő hozamot eredményez.Mégis kevés hallgató kéri a körülöttük lévő sok tapasztalt oktató segítségét, így nem tudják teljes mértékben kihasználni és felhasználni az oktatók gazdag tudáskészletét és felhalmozott tanulási tapasztalatát. Ennek következtében nehezen fogják fel a lényeget, ami alacsony tanulási hatékonyságot és eredményességet eredményez. Elmélet kontra alkalmazás: kiegyensúlyozatlan prioritások A kortárs társadalmi-gazdasági trendek hatására sok egyetemi hallgató a pragmatizmust támogatja, ragaszkodva ahhoz, hogy az általuk tanultaknak azonnal alkalmazhatónak kell lenniük a gyakorlatban.Sok elméleti tudományágat tanuló hallgató nem találja érdekesnek a fő tantárgyait, mert azokat időigényesnek és korlátozott értékűnek tartja. Gyakran inkább az alkalmazottabb, népszerűbb területek, például a jog, az angol nyelv vagy az informatika önálló tanulmányozása felé fordulnak, miközben elhanyagolják saját tudományáguk elméleti alapjainak szorgalmas tanulmányozását. Másoknak nehézséget okoz az elméleti és az alkalmazott tanulás hatékony egyensúlyba hozása.Egyes hallgatók csupán a tankönyvi elméleteket memorizálják anélkül, hogy megértenék azok gyakorlati alkalmazását, és nehezen tudják integrálni tudásukat a valós élethelyzetekbe. Ezzel szemben azok, akik az alkalmazott készségeket helyezik előtérbe, gyakran szembesülnek azzal, hogy a valódi kihívásokkal szembesülve nem rendelkeznek megfelelő elméleti alapokkal. Ezek a tanulási nehézségek abból fakadnak, hogy nem ismerik fel az elméleti és az alkalmazott tudományágak közötti összefüggéseket, ami az elméleti és a gyakorlati oktatás közötti egyensúlyhiányhoz vezet.