Az élet ritkán alakul a tervek szerint; kevesen élvezhetik az örökös sima vitorlázást. A „minden tökéletesen alakul” elképzelés csupán jókívánság marad.
A munkahelyen mindannyian találkozunk kudarcokkal, bukásokkal és kísértésekkel. A megelégedettség ápolása sok felesleges gondot és szorongástól kímélhet meg minket.
Ahogy egy régi mondás találóan fogalmaz: Az emberi élet mindössze harminchat ezer napig tart; bár valaki ezer kastélyt is birtokolhat, alváshoz három lábnyi hely is elég. Ha belegondolunk, ez mély igazságot rejt magában.
Kevesebb vágyakozással és nagyobb elégedettséggel életünk örökké napfényben fürödhet, szívünket pedig örökké friss szellő frissítheti!
Másodszor, az általános emberi gondolkodásmód
Az öröm okai sokfélék, de a elégedetlenség gyakran egyetlen forrásból fakad: túl magas elvárások támasztása magunkkal szemben. A munkahelyen egyesek úgy vélik, hogy „a nagy felelősséget azok kapják, akik nagy dolgokra hivatottak”, ezért magas célokat tűznek ki maguk elé, és „magasra törő ambíciókat” dédelgetnek.A valóságban azonban sok ilyen ambíció és magasztos ideál elszakad a személyes körülményektől és képességektől. Ez elkerülhetetlenül állandó elégedetlenséget szül.
Ezért a munkahelyen bölcsebb egy realisztikusabb szemléletet alkalmazni – átvenni a „hétköznapi ember gondolkodásmódját”. Reális célokat tűzni ki, vagy az ambíciókat a saját tényleges képességeinkhez igazítani. Ez lehetővé teszi, hogy minden elért eredményben reményt találjunk, és élvezzük a siker örömét.Idővel a vidám természet természetesen gyökeret ver. Ahogy a „The Ordinary Man” című dal is olyan találóan fogalmaz: „Te és én csak hétköznapi emberek vagyunk, akik ebben a halandó világban élnek.” Ebben az életben „hétköznapi gondolkodásmóddal” kell tekintenünk „hétköznapi létezésünkre”.
Harmadszor, minimalizáljuk az érzékelt riválisokat
A munkahelyen sokan tudatosan vagy tudat alatt kollégáikat szakmai „riválisoknak” tekintik, és állandóan versenyhelyzetben vannak.
Valójában a munkahelyen sokkal kevesebb ellenség van, mint gondolnánk, és alig van szükség arra, hogy másokat állandóan ellenfélként kezeljünk. Nyugodt gondolkodásmóddal váltsunk át a mások „riválisokként” való kezeléséről a „szövetségesekként” való kezelésre, és támogassuk a „harmónia a legfontosabb” elvet. Végül is az együttműködés révén elért fejlődés mindig meghaladja a konfliktusok révén elért fejlődést.
Ezenkívül az embernek inkább a saját erősségeire kell koncentrálnia, ahelyett, hogy mások életmintájához vagy pályájához próbálna igazodni. A személyes függetlenség és integritás megőrzése képezi a sikeres élet alapját.
Negyedszer, gyakoroljuk a mások iránti toleranciát.
Ahogy egy pszichológus megfigyelte: „Azok, akik hajlamosak az összehasonlításra, amikor saját képességeik korlátozzák őket, gyakran a legközelebbi hozzátartozóikra vetítik ki vágyaikat – egyesek a férjük sikerét, mások a fiuk kiválóságát remélik.”
Amikor ezek a „várások” nem teljesülnek, az elkerülhetetlenül mély csalódást, sőt teljes kétségbeesést okoz. Mindenkinek megvan a saját élete és útja; ahogy a mondás tartja: „Mindenki a sajátját”. Miért ragaszkodunk akkor ahhoz, hogy másokra ráerőltessük a saját elképzeléseinket? Ez nem csak bölcsességtelen, hanem irreális is.