A „színlelés” egy idővel elsajátított készség. Amikor elkezdtem dolgozni, erős karakterű ember voltam. Pozitívan fogalmazva: volt személyiségem és kimondtam, amit gondoltam; negatívan fogalmazva: nem voltam tapintatos és nem mindig értettem a helyzetet. Így amikor újonc voltam a munkahelyen, a főnököm számomra olyan embernek tűnt, aki kevés képességgel rendelkezik, de nagy a temperamentuma. Mindenért haragudtam, amit tőlem kért.Egyszer, amikor arra kért, hogy a részleg nevében seperjem az utcát, frusztrációból kipattant belőlem: „Miért nem kapok soha jó feladatokat?” Több munkahelyváltás után megtanultam „jó képet vágni”. Belső érzéseimtől függetlenül először elvégeztem a feladatot, és csak utána gondoltam át. Fokozatosan élvezni kezdtem. Bizonyos szempontból a „jó képet vágás” valójában a professzionalizmus egyik formája.Mindenkinek vannak fáradtság, kétség, zavarodottság, vagy akár harag pillanatai bizonyos emberekkel vagy helyzetekkel kapcsolatban. De ha gyakran hagyod, hogy az igazi érzéseid látszódjanak, akkor te leszel a vesztes. Természetesen ennek a „színlelésnek” is vannak határai. Ha végül oda vezet, hogy mindent magadban tartasz, amíg meg nem betegszel, vagy ha elidegeníted a kollégáidat és a főnökeidet, akkor jobb, ha egyszerűen önmagad vagy.