A modern családokban gyakori jelenség, hogy a szülők túlzott engedékenysége miatt a gyerekek meglehetősen önfejűek lesznek, és kevés figyelmet fordítanak a tanulásra. Ennek következtében sok szülő tanácstalanul áll a helyzet előtt, nem tudva, hogyan tanítsa a tanulni nem hajlandó gyerekeket. Ez a gyerekek tanulási önmotivációjának hiányából fakad. Gyakorlati tevékenységek révén a következő módszerekkel fejleszthetjük ezt az önmotivációt.
1. Az önfegyelem fejlesztése
A gyermekek természetüknél fogva a játék felé vonzódnak, elsősorban a határok hiánya és a gyenge önkontroll miatt. A szülők segíthetnek gyermekük önmenedzsmentjében azzal, hogy közösen kidolgoznak egy strukturált tervet, amely felvázolja az összes felelősséget.A terv megléte azonban egy dolog, az, hogy a gyermekek szorgalmasan betartják-e, teljesen más kérdés. Ezért a szülőknek felügyelniük kell gyermekeiket, hogy a következő pontok teljesüljenek: Először is, folyamatos figyelemmel kísérés és értékelés; másodszor, ne állítsanak túl magas elvárásokat az elején, hanem fokozatosan haladjanak előre; harmadszor, rendszeres értékelések. Rendszeresen összegezzék és értékeljék a gyermek előző szakaszban elért teljesítményét, jutalmazzák a pozitív eredményeket, és konstruktív kritikával szolgáljanak a fejlesztésre szoruló területeken. Fordítsanak különös figyelmet a visszajelzés közlésének módjára és megközelítésére, ügyelve arra, hogy azt pozitívan fogadják, és kerüljék a túl kemény hangnemet.
2. Az önállóság fejlesztése játék révén
A játék a gyermekek alapvető tevékenysége, amely leginkább elősegíti kezdeményezőkészségüket. Nemcsak lehetővé teszi számukra, hogy meglévő tudásukat és tapasztalataikat újraéljék, hanem hatalmas teret biztosít a különböző képességek fejlesztéséhez is. A pedagógusok általában kétféle megközelítést alkalmaznak a játék során: először is, nem avatkoznak be, hanem bőséges játékokat és anyagokat biztosítanak az önálló tevékenységhez;Másodszor, a tanár társnak csatlakozik a játékhoz, és nem irányítja a folyamatot, hogy elősegítse a gyermekek önállóságát és tiszteletben tartsa tevékenységüket. 3. Rendszeres kommunikáció fenntartása a gyermekekkel Az egyenlő párbeszéd áthidalja a szakadékot a felnőttek és a gyermekek között, és betekintést nyújt belső világukba. Az ilyen eszmecserék természetes lehetőséget nyújtanak olyan tanulságok átadására, amelyek egyébként csak hibák esetén, feddés formájában kerülnének átadásra.Ha a mindennapi beszélgetések során fejezi ki véleményét a gyermekéről, az nem fogja azt szándékos dicséretnek tekinteni, ugyanakkor átadja a saját nézőpontját és növeli a gyermek önbizalmát. A beszélgetéseknek nem csak tanulmányi kérdésekről kell szólniuk, hanem intellektuális cserékről is. Az egyenlő és kedves párbeszéd révén a szülőknek inkább a gyermekük barátjává kell válniuk, mint vezetőjévé. Ez elősegíti a gyermek személyiségének tiszteletben tartását, ami előnyös az önfegyelem erősítésében.
4. Célok kitűzése: fokozatos fejlődés és reális elvárások
Azok a szülők, akik túlzottan magas elvárásokat támasztanak, túlterhelik gyermekeiket tanulással és megfosztják őket a szabadidőtől, azzal a kockázattal járnak, hogy a gyermekekben tanulási ellenérzést és állandó játékidőhiány érzését keltik. Helyezze előtérbe a kommunikációt, törekedjen arra, hogy gyermeke barátja legyen, és ismerje el a pozitív változásokat, amikor gyermeke a hiányosságain dolgozik.Ugyanakkor a hiányosságok kijavítását nem szabad szórványos erőfeszítésekkel, azonnali eredményeket várva megközelíteni; engedjük meg az átmeneti kudarcokat ezeknek a „hibáknak” a leküzdésében. 5. Ösztönözzük a verbális kifejezést A beszélgetés és a kérdezés szeretete velünk született tulajdonság a gyermekekben. A tanároknak őszinte érdeklődést kell tanúsítaniuk a kérdéseik iránt, időt kell szánniuk azok alapos megvitatására és átgondolt válaszok adására. Ez elősegíti a gyermekek önbizalmát, hogy szabadon kifejezzék gondolataikat.A tanítási folyamat során a tanároknak tartózkodniuk kell a beszéd túlzott korlátozásától. Ehelyett aktívan irányítaniuk kell a tananyaggal kapcsolatos beszélgetéseket, érdekes témákat választva. Megfelelő iránymutatással a gyermekek a tanár kérdéseire fognak koncentrálni, ahelyett, hogy eltérnének a témától. Ez a megközelítés nemcsak fenntartja a tanítás ütemét, hanem gazdagítja a tananyagot is, mélyebb benyomást hagyva a gyermekek elméjében.
6. A gyermekek felhatalmazása a tanulási módszerek kiválasztására
Az igazi önfegyelem az autonómiából fakad; az autonómia nélküli önfegyelem nem tartható fenn. Ezért a szülőknek széles körű autonómiát kell biztosítaniuk gyermekeiknek a tanulási módszerek tekintetében, lehetővé téve számukra, hogy olyan környezetben tanuljanak, amely megfelel az igényeiknek, és amelyben nyugodtnak és élvezetesnek érzik magukat. A tanulási folyamat során csak általános követelményeket állítson fel, a konkrét részleteket pedig hagyja a gyermekre, hogy azokat önállóan kezelje. Ez a megközelítés jobban ösztönzi az önmotivációt és javítja a tanulási eredményeket.Amikor a gyermekek maguk választják meg a tanulási módszereiket, a tanulás örömteli tevékenységgé válik.
7. Tanítsuk meg nekik a problémamegoldó készségeket
Ha felkészítjük a gyermekeket a problémák kezelésére és megoldására, az nemcsak az önállóságukat fejleszti, hanem a jó és a rossz megkülönböztetésére való képességüket is élesíti. Amikor a gyermekek hibáznak, vagy önállóan tudnak kezelni egy helyzetet, bátorítsuk őket, hogy maguk oldják meg a problémát, vagy vegyenek aktívan részt a folyamatban, és helyezzük őket a folyamat középpontjába.
8. Ösztönözze a képzelőerőt és a cselekvést
Emlékszem, hogy egyszer egy óvodás csoportnak tanítottam házak rajzolását. Csak egy egyszerű technikát mutattam be nekik, majd azt mondtam: „Rajzoljátok le azt a házat, amit elképzeltek, vagy azt, amit a legszebbnek tartotok – nem kell követnetek a tanár utasításait!” Amikor leadták a rajzaikat, mindegyikük a saját egyedi elképzelését ábrázolta, és a gyerekek nagyon büszkék voltak alkotásaikra.A tanároknak bőséges teret kell hagyniuk a gyerekek fantáziájának, megerősíteni és bátorítani őket, hogy hatalmas örömöt szerezzenek kreatív teljesítményeik.
9. A szülőknek példával kell elöl járniuk és pozitív példaképeket kell mutatniuk A szülők nem kényszeríthetik a gyerekeket olyan tevékenységekre, amelyeket nem szeretnek, és nem tilthatják meg nekik, hogy azt csinálják, amit élveznek. A kényszerítés soha nem megoldás.
Ha a szülők korlátoznak bizonyos tevékenységeket, akkor példával kell elöl járniuk, és saját cselekedeteikkel kell meggyőzniük a gyerekeket. Így a mindennapi életben a pozitív otthoni környezet kialakítása döntő szerepet játszik abban, hogy a gyerekek önmotivált tanulási szokásokat alakítsanak ki.
10. A szülőknek is tanulniuk kell és folyamatosan fejleszteniük kell magukat
A szülők gyakran azt feltételezik, hogy a tanulás kizárólag a gyermek felelőssége, pedig sokuknak maguknak is meg kell tanulniuk, hogyan lehetnek kompetens gondviselők. Szabadidejükben aktívan keressenek szülői fórumokat vagy releváns ismereteket az interneten, hogy megértsék gyermekeik pszichológiai fejlődését és viselkedési mintáit az egyes szakaszokban. Ezzel párhuzamosan vegyenek részt más szülőkkel való eszmecseréken; a kölcsönös megértés sok buktatót elkerülhet.