Melyek a többszörös személyiségzavar kezelési módszerei? Már a 19. században olyan orvosok, mint D. Perret (1840), Plummer (1859) és Azam (1887) dokumentálták, hogy a legtöbb többszörös személyiségű betegnél évekbe telik, mire javulás látható, és a betegség rendkívül nehezen kezelhető. Az utóbbi években azonban a személyiségzavarok kutatásának eredményeként több terápiás elv is kialakult a többszörös személyiségzavar kezelésére.
1. A hipnoterápia hatékonyabbnak bizonyul, mint a klasszikus pszichoanalízis.
2. A kezelés akkor ér el a legnagyobb eredményt, ha a terapeuta szilárd transzferenciális kapcsolatot alakít ki a beteggel, elkerülve az ellenszenvet vagy ellenségeskedést bármelyik személyiséggel szemben.
3. Ösztönözni kell a disszociált személyiségek közötti belső kommunikációt, mivel ez elősegíti az elsődleges és a későbbi személyiségek között felépült korlátok lebontását.
4. A disszociált identitások megjelenése kielégítetlen alapvető szükségletekből eredhet; ezeknek a szükségleteknek a funkcionális célját figyelembe kell venni, és nem szabad könnyedén elutasítani őket.
5. A terapeuta feladata, hogy segítse a beteget a későbbi identitások eredeti céljuk felé történő átirányításában, ezáltal enyhítve az identitások és az elsődleges identitás közötti ellentétes álláspontot.
6. Határozottan kerülni kell az elsődleges és a későbbi személyiségek közötti manipulációt vagy viszálykeltést, mivel az ilyen taktikák általában a terápia kudarcához vezetnek.
7. A későbbi személyiségek, miután kialakultak, hevesen ellenállnak minden felszámolási kísérletnek. A terapeutáknak ezért nem azok felszámolására kell összpontosítaniuk, hanem az elsődleges személyiséggel való közös pontok azonosítására, az integrációra, hogy azok normális érzelmi ingadozásokként működjenek.
8. Katarzis révén az elsődleges személyiséget vissza kell vezetni ahhoz, hogy felelősséget vállaljon a korábban el nem ismert harag, elégedetlenség, impulzusok és hasonló érzelmekért, és azokat konstruktívabb eszközökkel dolgozza fel. Mivel az elsődleges személyiség előidézésének folyamata a későbbi személyiség felszabadítását is szolgálja, a kettő közötti akadály természetesen feloldódik, megkönnyítve a kommunikációt.
Különösen figyelemre méltó, hogy a többszörös személyiség kutatás iránti növekvő érdeklődés ellenére ez továbbra is az egyik legnehezebben megérthető és kezelhető terület a személyiségzavarok között.